Kovács György Gergely

Svédmasszőr és prevenciós masszőr

Budapest 3. kerület

Nyugodt környezet

Munkámat igényes és nyugodt környezetben végzem Budapesten, biztosítva a vendég teljes nyugalmát és pihenését a nálam töltött idő alatt.

Személyre szabott kezelés

Meghallgatom vendégeimet és ennek megfelelően állítom össze a számára megfelelő kezelést.

Vendégeim jóléte

Legfontosabb számomra a vendégeim jóléte, elégedetsége és nyugalma, ezért kiemelt  figyelmet fordítok a nálam lévő vendég egészségügyi állapotára, panaszaira és igényeire.

Ismerj meg

Kovács György Gergely Svédmasszőr és prevenciós masszőr vagyok. Évekig tartó nehéz fizikai munkától és rossz testartástól kialakuló izom és ízületi problémáimon a masszázs volt a legnagyobb segítségemre. Ekkor határoztam úgy, hogy és is szeretnék hasonlóképp segíteni embertársaimon, hiszen hozzám hasonlóan sok ember küzd hasonló problémákkal, mivel a mai rohanó világban csak arra nem szánunk időt, ami a legfontosabb: Magunkra!

Nemzetközi masszázs akadémián  elvégeztem a svédmasszőr I-II-III-IV képzését egybekötve a prevenciós masszőr képzéssükkel, mellyel többféle technikát és fogást sajítottam el . Ezt követően a wellness masszőr képesítést is megszereztem.

Hiszek a folyamatos fejlődésben, ezért folyamatosan képzem magam, hiszen nincs két egyforma emberi test.

Küldetésem, hogy segíthessek vendégeimnek elindulni a gyógyulás útján ezzel elérve a fájdalommentes állapotot.

Állapotfelmérést követően személyre szabott kezeléseimmel arra törekszem , hogy igénynek megfelőlen segíteni tudjak vendégeimnek, legyen szó izomlazításról, csomók oldásáról vagy akár egy frissítő jellegű masszázsról.

Svédmasszázs

Ez a kezelés a legismertebb masszázsterápiák közé tartozik, mert az egész testre kiterjed, az izmok, inak, és ízületek átmasszírozására irányul.

Elősegíti a mozgásfunkciók helyes működését, ellazítja a fájdalmasan feszülő, görcsös izmokat. A svédmasszázs legelterjedtebb fogásai a gyúró, dörzsölő, simító és rezegtető mozdulatok. Célja a helyi keringés fokozása. Kedvezően hat a légzőközpontra és a vegetatív idegrendszerre is. Megakadályozza a nem használt izmok sorvadását, enyhíti az álmatlanságot, fokozza az éberséget, de mindenek előtt elősegíti a relaxációt és csökkenti a stressz hatását.Vérbőséget okoz és kedvező hatással bír az anyagcserére.

Fellazítja az izmokat

csökkenti a hát- és gerincfájást

fokozza az anyagcserét, ezáltal segíti a test méregtelenítését

kedvezően befolyásolja az emésztést

élénkíti a vérkeringést, bőrünk visszakapja ruganyosságát

frissít, kondicionál, oldja a stresszt

segít megszüntetni az alvászavarokat

gyorsítja a sérülések utáni felépülést

csökkenti a fejfájást, és általában a fájdalmat

Svédmasszázs árak

30 perc (Hát) – 7.000 ft

60 perc (teljes test) – 12.000 ft

90 perc: (teljes test) – 16.000 Ft

60 perc + Köpöly – 14.000 Ft

90 perc + Köpöly – 17.500 Ft

Svédmasszázs javasolt:

  • Izomgörcsök oldására, izomlazításra
  • mozgásszervi eredetű fájdalom kezelésére (ha nincs traumás vagy gyulladásos előzmény)
  • gyakori fejfájás esetén
  • egyoldalú munkavégzés pl: ülőmunka
  • lelassult anyagcsere esetén
  • reumás megbetegedéseknél
  • ortopéd betegségek kiegészítő kezelésére
  • rándulások, izomgörcsök és húzódások kezelésére
  • szívpanaszok és magas vérnyomás kezelésére
  • tartáshiba korrigálására
  • izommerevség feloldására
  • légzési problémák és pszichoszomatikus betegségek gyógyítására
  • stresszoldásra

Talpmasszázs

A talpmasszázs célja a test öngyógyító folyamatainak a beindítása

A talponn lévő zónák masszírozásával reflexhatást válthatunk ki. A szervekben így serkentjük az öngyógyító mechanizmusokat.
A lábon több tízezer idegvégződés található, ezek érintésével, stimulálásával a talpmasszázs hat az egész szervezetre, így a központi idegrendszerre, a vérkeringésre és az anyagcsere folyamatokra is. A reflexzóna-masszázs erősíti az immunrendszert, fájdalomcsillapító és feszültségoldó hatású.

 

A talpreflexológia (talpmasszázs) hatásai

  • Szabályozza a hormontermelő mirigyek működését
  • Csökkenti az esetleges fájdalmakat
  • Pozitívan hat a szív- és keringési panaszokra, vese-, máj problémákra
  • Kedvezően hat a légzőszervi problémákra
  • Megszünteti az emésztési zavarokat
  • Elősegíti a reumás gondok megszűnését
  • Kedvezően befolyásolja a bőrproblémákat

A talpmasszázs különösen előnyös lehet neked, ha:

Még nem voltál korábban masszázson, de szeretnéd kipróbálni.

A talpmasszázs minden korban ajánlott!

Talpmasszázs árak

30 perc – 5000 ft

40 perc – 6.000 ft

Talpreflexológia 40 perc – 8.000 Ft

Arc, – fejmasszázs

Az arc,-fejmasszázs nem csak kényeztetésre szolgál, hanem rengeteg hasznos hatása is van.

Célja a szövetek rugalmasságának, feszességének megtartása, az öregedési tünetek megelőzése, kialakulásának késleltetése, a szervezet frissítése, fáradtság csökkentése, a hajas fejbőr hajszálereinek keringés javítása.

Az arcmasszázs hatása a bőrre:

  • Javul a hám ellenálló képessége, ami elősegíti az elhalt hámsejtek leválását.
  • Felgyorsulnak a kötőszövet élettani folyamatai, fokozódik a rostok, sejtek képződése, lassítja az öregedést.
  • Csökken a miteszer képződés.
  • Mivel a bőr hőmérséklete megemelkedik, ezáltal javul a tápanyagok felszívódása.
  • Bőr hidratálódik, bársonyos és sima lesz.
  • Rendszeres arcmasszázs megváltoztatja a zsírszövet eloszlását, mennyiségük csökken.

Arc, -fejmasszázs árak

30 perc – 5.000 Ft

Köpölyözés

A természetgyógyászat egyik legérdekesebb ma is használt ága a köpölyözés. Igen ősi gyógymód szinte minden nemzet ismeri. A köpölynek a szívó, elemelő hatását használjuk ki, mely nemcsak a letapadt szöveteket, izmokat lazítja fel , hanem a kezelt területn óriási vérbőséget eredményez. A bőr és az alatt lévő szövetek átmosdónak vérrel így elszállítják a lerakódott salakanyagokat és oxigénnel, tápanyaggal látják el  a szöveteket. A köpöly a masszőr 3. keze.

Köpöly a vákumos erő segítségével:,

  • javítja a vérkeringést, a szövetek vízháztartását,
  • fokozza a metabolizmust,
  • a szövetek egymáson való elcsúszását segíti
  • serkenti a kollagéntermelést
  • serkenti az immunrendszert
  • csökkenti a fájdalomérzetet.

Előnyei:

  • hatása gyors és tartós
  • nincs mellékhatása
  • növeli a szervezet ellenálló képességét
  • kiválóan alkalmas megelőzésre

Köpölyözés árak

40 perc -8.000 Ft

Alakformáló cellulit masszázs

Napjainkban nagyon sokan harcolnak a cellulit megszüntetésével.

A cellulit a bőr alatt található kissebb nagyobb csomók, elváltozások elsősorban a zsír-és vízháztartás anyagcserezavaraiból,
valamint elégtelen nyirokkeringés során felhalmozódott salakanyagokból keletkeznek.

A cellulit masszázs egy speciális masszázs technika, amely a bőr alatti kötőszövetet és a zsírsejteket célozza meg. Fő célja a vérkeringés és a nyirokkeringés fokozása, ami segíthet a
cellulit láthatóságának csökkentésében és a bőr feszesítésében.

Fontos tudnivalók:

A cellulitmasszázs önmagában nem csodaszer, de életmódbeli
változtatásokkal kombinálva hatékony lehet. Az eredmények egyénenként eltérőek , és a hatás
fentartásához rendszeres kezelésre lehet szükség.

 

Ára:

90 perc: 16.000 Ft
60 perc: 12.000 Ft

  • Javítja a vérkeingést: a masszázs serkenti a véráramlást, ami segíthet a tápanyagok és az oxigén jobb eljuttatásában a bőr és a kötőszövetek számára
  • Fokozza a nyirokkeringést és a méregtelenítést:segít eltávolítani a felesleges folyadékot és méreganyagokat a szervezetből
  • Csökkenti a cellulit láthatóságát: bár a cellulitmasszázs nem tünteti el teljes mértékben a cellulitot, de rendszeres alkalmazása segíthet a bőr feszesítésben és a bőr felszinének simábbá tételében
  • Serkenti a kollagéntermelést
  • Enyhíti az izomfeszültséget és a stresszt
  • javítja a vese kiválasztását
  • feloldja az izommerevséget
  • segíti a tesben az energia áramlását

Kinek ajánlott:

-azoknak, akik narancsbőrrel küzdenek, különösen akik hajlamosak a cellulit kialakulására mint
pl: genetikai tényezők,hormonális változások vagy ülőmunka miatt.
-akik javítani szeretnék a bőrük feszességét pl: ha a bőrük megereszkedett
-akik vízvisszatartásban szenvednek: nyirokkeringést serkentő hatása miatt segíthet a felesleges folyadék eltávolításában
-akik stresszek és izomfeszültséget tapasztalnak
-akik kiegészítő kezelést keresnek fogyókúrához vagy életmódváltáshoz

Kinek nem ajánlott:

-visszér vagy érrendszeri problémák esetén
-terhesség alatt és közvetlenül szülés után
-gyulladásos bőrproblémák, sérülések esetén
-súlyos szív és érrendszeri betegségek esetén

 

Wellness masszázsok

A wellness, mint életmód korszerű és népszerű kezelési-, és masszázstechnikái egyre elterjedtebbé, és keresettebbé váltak társadalmunkban. A streszt, a napi hajszát hosszú távon nehezen viseli  az emberi szervezet.

A welness nemcsak luxus, de prvenciós cálja is van, hiszen az ember csak akkor  tud egészségesen működni, ha feszültségektől mentes. Ha a testet ellazítjuk, ellazul a lélek is.

Ezek a masszázstechnikák kíválóan alkalmasak arra, hogy elkényeztessék, pihentessék, energiával töltsék fel a megfáradt testet és lelket egyaránt.

Csokoládé masszázs:

A csokoládénak kettős hatása van :

– Egyrészt bőrápoló hatása csodálatos, hiszen a csokis bőrradírozás már önmagában kellemes, puha hatást vált ki, továbbá a könnyen felszívódó speciális termékek  bőrtápláló, revitalizáló hatásúak, a bőrt élettel töltik fel.

– Másrészt a szervezetbe kerülve boldogság hormon(endorfin) szabadul fel, ami órákig extázisban tartja az embert. És ebben a formában még csak nem is hízlal.

 

Ára: 90-110  perc: 16.000 Ft.

izomlazító, relaxáló, bőrmegújító, idegnyugtató, feltöltő, energetizáló

Kiknek ajánlott: Mindenkinek, aki egy csodás kényeztetésre vágyik.

Mézes masszázsok

A méz a népi gyógyászat kincse. Antibakteriális hatása miatt kedvelt alapanyag a szépségiparban és a welnessben is. A méz csodálatosan táplálja a bőrt.

 

Welness Mézes masszázs hatásai:

  • méregtelenítit a bőr alatti szöveteket is
  • bőrtápláló, bőrmegújító
  • normalizálja a bőr és a bőr alatti kötőszövet vízháztartását
  • ásványi anyagokkal, nyomelemekkel tölti fel a bőrt

 

Wellness mézes masszázs kinek ajánlott:

  • mindenkinek aki egy különleges, csodás kényeztetésre vágyik
  • annak aki szeretné bőrét csodálatosan puhává és selymessé varázsolni

 

Ára: 90 perc: 16.000 Ft

 

Méregtelenítő mézes masszázs hatásai:

  • méregtelíntő
  • kötőszövet helyreállító
  • vízháztartás normalizáló
  • erős vérbőség fokozó
  • pórustisztító

 

Ára: 20 perc: 5.000 Ft

Iszappakolás

Az iszap terápiás hatása évezredek óta ismert. Ma Magyarországon gyógyfürdőkben, kórházakban is alkalmazzák.

A welness területén HOLT TENGERI iszapkészítményeket alkalmaznak. A holt tengeri fekete ásványi iszap 26 -féle ásványt tartalmaz, valmint nyomelemeket, melyek engedhetetlenek az egészséges bőr számára.

A testfelszínre kent iszap a koncentrációkülönbség alapján elősegíti egyes anyagok távozását a bőrből, míg másokat bejuttat, a méylebb rétegekben lévő vizet a bőr felszínére  húzza valamint hőszigetelő és fertőtlenítő hatással is bír.

Iszappakolás árak

20 perc: 6.500 Ft

Az iszappakolás kombinálható: mézes masszázs+svédmasszázs+ iszappakloás.

Az iszappakolás hatásai

 

Tisztitja a bőrt  és felszívja a felesleges zsírokat és a szennyeződéseket a pórusok mélyéről,

Stimulálja, feszesíti és élénkíti a bőrt, ami által egész teste sugárzó és friss külsőt nyer

Az iszap magas ásványi anyag és nyomelem tartalma javítja a keringést, erősíti az immunrendszert, csökkenti az izomfeszültséget,

Ozmózis hatásának köszönhetően az izületekben felgyülemlett folyadék fokozatosan eltávolodik, ezáltal csökkenti a reumatikus fájdalmakat.

Lávaköves masszázs

A forró kövek gyógyító és  jótékony hatását már az ókorban ismerték. A mai modern lávaköves masszázs ugyanezeken az alapokon nyugszik.

Kinek ajánlott: Mindenkinek, aki szeretne egy különleghes kényeztetésben részesülni, különösen azoknak akik nyíitottak a spiritualitás iránt is, hisz a csakrák, meridiánok müködése is harmonizálható 1-1 lávaköves kezelés során.

 

Ára: 90 perc: 16.000 Ft

  • Javítja a keringést és a nyirokkkeringést is
  • felmelegíti a teste
  • segít az izmok ellazításában
  • gyorsítja az anyagcserét
  • enyhíti az izomfájdalmakat
  • segíti a méregtelnítés folyamatát
  • erősíti a kötőszövetet
  • stressz oldó hatású
  • javítja a vese kiválasztását
  • feloldja az izommerevséget
  • segíti a tesben az energia áramlását